Mivel nem ez az első próbálkozásom az írásra, ezért úgy éreztem ideje valami személyessel próbálkozni (mivel eddig a többi befuccsolt). Ráadásul ma visszanéztem régi bejegyzéseket, és rájöttem, hogy túlságosan negatív vagyok, ezen pedig igyekszem változtatni. Bár most sem fogok szivárványt hányni, de azért rajta vagyok, hogy a napos oldallal is foglalkozzak. :)

Első körben szeretném tisztázni, hogy néha nem elég a "rózsaszín napszemüveg fel" hozzáállás, ha az ember autista, mivel a világ sajnos nem mindig áll vattacukorból és bárányfelhőkből. Néha igen nagy viharok jönnek, amikor a felhők feketék és beborul az ég.

Most viszont egy jó tapasztalatomat szeretném megosztani. Ahhoz, hogy érthető legyen, el kell mondanom, hogy gyerekkorom óta járok pszichológushoz és küszködöm a depresszióval, szociális fóbiákkal és társaikkal. Bár ezekről az élményekről majd egy másik bejegyzést készíteni, ahol ezt részletezem, itt csak annyit szerettem volna tudatni, hogy ez nálam régóta fennálló gond volt, és miután dolgozni kezdtem, megismerkedtem a "felnőtt" élet csodás világával ez csak romlott. Mára azonban sikerült felülkerekednem ezen az örökös melankólikus hangulaton és csökkentenem a szorongásaimat, amire nagyon büszke vagyok!

Lassan fél éve belevágtam egy új projektbe, aminek az volt a célja, hogy minél jobban érezhessem magam a neurotipikusok világába, hiszen napi szinten ebben kell mozgolódnom. Első lépésként elmentem személyi edzőhöz, és nekiláttam a konditermi élet feltérképezéséhez. Közben persze az étkezési szokásaimon is javítottam - éveken át alig és csak selejt kajákat ettem - ráálltam a napi 5 egészséges étkezésre, ami persze rendszert vitt az életemben, hiszen számolgatom, hogy mikor jön a következő étkezésem. Ez kezdetnek nagyon jó volt, rengeteget segített. A depresszióm fokozatosan enyhült, és emberek közt is egyre nyugodtan tudtam maradni.

Aztán jött az átkozott ünnepi hajcihő (gyűlölöm a Karácsonyt és minden olyan eseményt, ami felborítja a rutinom) és ráadásul elég csúnyán le is betegedtem. Aztán persze edzeni se tudtam, evésre se figyeltem és újra megindultam lefelé a lejtőn. Szerencsémre a két éve tartó pszichoterápiának köszönhetően már tudas voltam, és ügyesen mérlegeltem a helyzetet. Leültem, átgondoltam, elfogadtam majd stratégiát készítettem. Igen nehéz volt túllendülni a mélyponton, főleg hogy a lelki problémáim kb öt-hat éven át elég súlyosak voltak (egészen az ivásig, önsértésig fajultak, de erről is máskor). Viszont megcsináltam! Felálltam, és bár nem volt egyszerű, de összeszedtem magam. Egyedül a fogyásom bánta a megroppanásomat, mert így kb 1 hónapig nem tartottam a diétát, és a sportot is nagyon elhanyagoltam. Mikor visszatértem a terembe és a tiszta étkezéshez, kicsit bántam, hogy elbuktam több, mint 4 hónap kitartó munka után, de aztán rájöttem, hogy nincs min bánkódni. A fogyást csak plusznak szántam, a lényeg a testi-lelki egyensúly volt, és végül is nem voltam olyan rosszul, mint előtte, mindössze elhanyagoltam kicsit a dolgokat.

Mindezek után persze még tudatosabban odafigyelek magamra, hiszen tudom, ha nem mozgok eleget, rosszul alszok és táplálkozom, akkor könnyen elkaphat a gépszíj és visszaránthat a sötétségbe, arra pedig nem vágyom. Így bármennyire nehezemre is esik, igyekszem követni, amit kitűztem magam elé, és jelentem, a Január nagyon jól telik és egyenlőre úgy érzem, sikerült olyan 90%-ban összekaparni magam. :) Ráadásul arra is rájöttem, hogy a "Nem érek rá, mert megyek a terembe!" mondat megoldás minden társas eseményre, meghívásra és még bűntudatom sincs, mert igazat mondok! :D Azóta nem kell kitalálnom mondvacsinált okokat arra, miért nem megyek el egy buliba, miért nem megyek ebédelni XY-al, miért nem veszek részt team buildingen, céges eseményen és baráti összejöveteleken. Ez pedig úgyszintén sok pozitív energiát ad, mert így a környezetem nem érzékel bunkónak, hogy kibújok minden alól, hisz a legtöbb NT ismerősöm ezt az indokot teljes mértékben elfogadhatónak tartja! :)

Hamarosan jelentkezem még több aspis pillanattal. ;)