Rózsaszín szemüveg nélkül is boldogan

Rózsaszín szemüveg nélkül is boldogan

A munka világában érintettként

2019. január 23. - Napi Aspie

Mivel nagyon izgatott lettem a sok érdeklődő láttán, hirtelen azt se tudtam mi legyen a következő témám, mert annyi mindenről írnék szívesen. Viszont már tegnap eldöntöttem, hogy a munkahelyi élettel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani, így annál maradok. :D Főleg, mert ez a téma épp aktuális és amúgy is napi szintű problémákat okoz számomra. 

Ééééés igen! Dolgozok, mint egy átlagos, hétköznapi emberke. Sőt, már lassan 5 éve benne vagyok ebben a körforgásban (ha az egyetemi gyakorlat is számít akkor 7 is), és rettentően megvisel, de jól alkalmazkodom. :D

Igazából úgy érzem, ez egy nagyon összetett és érzékeny terület, és még én sem teljesen látom tisztán a dolgokat, de azért igyekszem legjobb tudásom szerint megfogalmazni a gondolataimat. A világhálón barangolva sok portálon láttam már, hogy feszegetik ezt a témát, és általában az autista jön ki belőle negatívan, hátrányosan. 

Először is azt szeretném leszögezni, hogy nem minden érintett életképtelen! Igen, tény és való, hogy vannak olyan spektrum zavaros személyek, akik még magukat se tudják ellátni, de ez megint egy külön kategória lenne (mostanság sikerült rendesen felhúznom magam a leszázalékolás után illetve az autista gyermeket nevelőknek járó juttatások nevetséges, szinte megszégyenítően alacsony összegein, ezért egyenlőre ezt skippelném). Itt jönne még a képbe az is, hogy ugye bár sokan nem ismerik el, hogy létezik ilyen, mert ha már tudok beszélni, emberek közé menni, ellátni magam stb, nem is lehetek érintett... 

Egy Asperger-szindrómás személy képes mindarra, amire egy neurotipikus, csak nehezebben, vagy - esetemben - lassabban. Ráadásul rengeteg különbség lehet két aspergeres közt is, hiszen a skála hatalmas. Szóval ezt sem árt észben tartani. 

Na, és akkor itt kezdődik az én történetem. Annyit érdemes tudni hozzá, hogy már felnőtt fejjel, 25 évesen kaptam meg a diagnózisom és padlót fogtam tőle. Persze, édesanyám és a család is mindig érzékelte, hogy más vagyok, fura vagyok, de betudták a "majd kinövi" kategóriába. A barátkozás se ment igazán, és túl szociálisnak mondható sem voltam. Az iskolában (általános és közép egyaránt), rendszeresen megvertek, kigúnyoltak és ugye a többi.

Aztán egyetem után elkezdtem munkát keresni, ami napjainkban amúgy sem egyszerű, hát még valakinek, aki szorong minden társas helyzetbe és a vizsgadrukkja átmegy "interjú drukkba", tehát lefagy, beüt a fehér köd, és elkezdődik a remegés, dadogás, hebegés annyira, hogy a végére már a saját nevét is alig tudja.... Hát igen... így vágtam neki. 

Végül fél év múlva, rengeteg keresgélés és sok sikertelen interjú után találtam egy ügyfélszolgálatos állást. Előtte semmi tapasztalatom nem volt, így nem is tudtam mibe vágok bele(örültem, mint kutya a farkának, hogy felvettek valahova). Mivel egyik érdeklődési köröm az idegen nyelvek tanulása volt, ezért - utólag már tudom - sikeresen elhelyezkedhetek bármilyen telefonálós multinál. Ez szép és jó, csak az idegeim rámentek. Évekig csináltam egy olyan melót, ami a "normálisak" idegeit is kikezdi (napi szinten mondtak fel bőgve), akkor mit szóljak én? Abból állt az egész feladat, hogy napi 8 órában, percenként kellett három nyelven felkapkodni a telefont és különböző dühös, vagy épp bepánikolt ügyfeleinknek technikai segítséget nyújtani telefonon keresztül, és mindezt regisztrálni egy belsős rendszerbe. Akkor még lövésem sem volt arról, mi az autizmus, vagy hogy létezik ilyen, egyszerűen, mikor egy év után az öngyilkosság szélén álltam, meg alkohollal próbáltam tompítani a fejemben zúgó őrületet, kezdtem azt hinni, hogy egy életképtelen nyomorék vagyok, aki semmire sem képes. 

Mikor már nem tudtam hova fussak, megismertem egy Asperger-szindrómás fiút, aki felvilágosított, és így bekerültem az Autizmus Alapítvány gondozásába. Mivel egy kicsit nagyon (:P) elkéstem, és olyan állapotokban voltam, hogy a padlóról kellett összevakarniuk, ezért elég nehéz dolguk volt velem. Kiderült - az 1 évig tartó vizsgálatok után - hogy a legrosszabb, amit tehettem, elvállalni egy ilyen állást.

Nem egy aspie barát helyzet volt az enyém, akkor éppen, de menekülni nem tudtam, mert kellett a pénz. Tehát, mást nem tehettem, pszichológusom javaslatára bevonultam egy két hetes nappali kezelésre az pszichiátriára, betegszabira mentem, délutánonként pedig interjúkra jártam. Teljesen lecsúsztam, de azért a terápia sokat segített, meg persze, hogy nem kellett bemennem munkába. Három hónap alatt találtam mást, amivel jelenleg is nagyon elégedett vagyok, mert itt körülbelül egy titkárnő feladatait végzem és a gép előtt babrálok egész nap.

Ráadásul ezen a helyen mindenki tud a problémámról, aki számít, és elfogadják, Maximum jókat nevetnek, mikor véletlenül különös elszólásaim vannak. Sajnos az átlagnál még így is többet betegeskedek - ha szenzorosan nagyon túltelítődök, nem tudom kipihenni magam, vagy nincs időm a megfelelő táplálkozásra, az a szervezetemet sokkal jobban megviseli, mint másnak - de hálás vagyok, hogy ennek ellenére is támogatnak, és elfogadnak. Természetesen nem direkt csinálom, de mindig sikerül valahogy lebetegednem, mert feszegetem a határaimat, hiszen mindig azon voltam, hogy olyan legyek mint mások, viszont egy idő után nem bírom a tempót velük, és bumm... 

 

job-stress-250.jpg

 

Ennyi lettem volna mára, de természetesen tervezek még hasonló írásokat. Illetve, amennyiben szeretnétek valami konkrét témában olvasni tőlem, írjátok meg kommentbe, és beleveszem a listámba. :) Mivel egyik nagy szerelmem az írás, és úgy érzem, kezdek berozsdásodni, ezért örömmel veszek bármi tippet, tanácsot stb. 

A következő viszont látásig! :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://napiaspie.blog.hu/api/trackback/id/tr5014583894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alauda Arvensis 2019.01.24. 08:01:51

"Maximum jókat nevetnek, mikor véletlenül különös elszólásaim vannak."

Írhatnál néhány példát ezekre a "különös elszólásokra", mivel a konkrét esetek egyrészt színeznék egy kicsit a blogot, másrészt számunkra, akik nem ismerünk aspergereseket a közvetlen környezetünkben, vagy lehet, hogy találkozunk velük időnként, csak a felületes ismeretség okán nem ismerjük fel az árulkodó jeleket, pont az ilyen példák segítenének jobban a hozzád hasonlóak beazonosításában.

Napi Aspie · http://napiaspie.blog.hu 2019.01.24. 08:29:57

@Alauda Arvensis: Köszönöm a véleményt! Igyekszem konkrétabb lenni. Még kezdő blogger vagyok, úgyhogy szívesen fogadom az építő kritikákat, ami segít. :)

pákosztos macska 2019.01.28. 12:10:31

Szia Napiaspi!

Gratulálok a blogodhoz! Csak szerintem nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt pont egy trollmágnes indexes oldalon, olykor főoldalon ajánlva elindulni.

Nincs eleged azokból a kommentelőkből, akik jól megaztmondják, hogy bezzeg régen nem volt semmi ilyen autista (vagy ADHD, diszlexiás, stb.) divathóbort, mert a tanár úr mindenkit kigyógyított a nádpálcájával?

Ugyan én is diagnosztizált aspergeres vagyok, de én lelkesedésemet hamar letörnék, ha naponta kellene ilyen kommenteket olvasnom.

Egyébként tagja vagy valamilyen szervezetnek? Pl. a Megismerhető Autizmus Generáció? Vagy esetleg az asperger.hu?

pákosztos macska 2019.01.30. 17:16:31

"sok sikertelen interjú"
"délutánonként pedig interjúkra jártam"

Azt hogy csináltad, hogy ilyen gyakran egyáltalán behívtak interjúkra?

Lehet, hogy más területeken dolgozunk, de én úgy látom, hogy álláshirdetéseket elsősorban nagy cégek használnak, aztán, ha oda bekerül az ember, akkor berakják egy egyterű, telezsúfolt irodába, amely aztán nem éppen egy auti-barát hely. (Ahogy te is tapasztaltad.)

Kis cégek viszont inkább ismeretségi alapon töltik be az üres állásokat, itt viszont az aspergeres megintcsak hátrányból indul, az alulfeljett networking-elési képességei okán.

Napi Aspie · http://napiaspie.blog.hu 2019.01.30. 19:36:00

@pákosztos macska: Igazából az első néhány ilyen negatív komment után én is elgondolkodtam, de aztán megnéztem Dancsó Peti videóját, amelyben jókat röhög a sok gyökéren és máris jobb kedvem lett. :) Hülyék voltak és lesznek is, ezzel nem tudok mit tenni. Különben is, nekik szarabb, ha ignorálom őket. Kérdésedre, az asperger.hu-na tagja vagyok még bár egy ideje hanyagolom, mivel egyre nehezebben viselem a társaságot. :) Diagnózisom előtt sokat segítettek, és a mai napig hálás vagyok nekik.

Napi Aspie · http://napiaspie.blog.hu 2019.01.30. 19:39:25

@pákosztos macska: Mindig nagy cégekhez hívtak be engem is természetesen, a kicsik vissza se jeleztek. Szerencsémre sokszor volt közvetítőn keresztül az interjú, de sajnos volt rengeteg csoportos is (ahol kb 20-an voltunk egy teremben), amit nem igazán toleráltam... A vicc, hogy vissza is hívtak egy ilyentől, de én az interjú után úgy éreztem, hogy ezt inkább kihagynám. :D szóval el is küldtem őket, szerintem hosszú távon nem lettünk volna jóban. :D

eszabados 2022.09.06. 22:23:35

Szia!

Fiam 20 éves aspie. Gimis érettségije van, a matek nem megy neki, viszont az idegen nyelvekbő l nagyon jó. Matekból nagyon gyenge. Most kezdte a turizmus-vendéglátás FOSZK-os képzést, de félek, hogy a makro- és mikroökonómia matek része nem fog menni neki. Megkérdezhetem, hogy te hol tanultál? Illetve az ügyfélszolgálatos munka után hová mentél dolgozni? Jómagam is ügyfélszolgálatos voltam 1,5 évig bírtam egy amerikai multinál... 8 órás rabszolgamunka két idegen nyelven...
süti beállítások módosítása