Rózsaszín szemüveg nélkül is boldogan

Rózsaszín szemüveg nélkül is boldogan

Elmélkedések a mai helyzetről

2019. február 25. - Napi Aspie

Kicsit le vagyok hangolva, mert belegondoltam abba, hogy milyen kegyetlen valójában a világ. Nekem lehet, hogy jelen pillanatban nagy mákom van, hogy találtam olyan munkát, ahol elfogadnak és megértenek a problémáim ellenére, de mennyien vannak vajon azok az Autisták (illetve más hátrányos helyzetű, mentális/fizikai problémával élők), akiknek ez nem adatik meg? Vajon hány Asperger- szindrómás fiatal felnőtt érzi magát haszontalannak, kevesebbnek, rosszabbnak, mint mások, csak azért, mert nem kaphatnak munkát, vagy azt nem képesek elvégezni, úgy, ahogy azt elvárnák egy átlag munkástól? Rettegek, hogy egyszer megtapasztalom én is, bár amennyire lehet próbálom elrejteni a nehézségeket, és nem beszélni róla olyanoknak, akik esetleg ezzel visszaélnek. Viszont sokan, akik már gyerekkoruk óta diagnózissal rendelkeznek, úgy indulnak el az életbe, hogy hátránnyal kezdik meg a felnőtt korukat, mert mindenhol kérik a papírokat, illetve van, ahol már szóba sem állnak az emberrel, ha ezt megtudják... a papírig meg már el se jutnak... Pedig, ha bizonyíthatnának, lehet, hogy jobbak lennének az adott területen, mint egy neurotipikus.

Személy szerint elég sokszor vagyok "beteg", mert szenzorosan besokallok, nem alszok eleget, rosszul eszek 1-2 napig és bumm, máris kikészül a szervezetem. Ilyenkor ugye 2 választásom van; vagy bemegyek melóba, és mindenki rájön, hogy valami nem klappol (mivel, ha nem vagyok 100%-on, akkor nem megy annyira a normális viselkedés), hintázok, nem tudok egy helyben ülni, rángatózok, kényszeresen mocorgok, dadogok, vagy épp beszélni se tudok épkézláb mondatokban és ez árulkodó... Vagy a másik, hogy betegszabira megyek, és túllépem az éves keretet, ezzel kockáztatva, hogy kirúgnak, mert nem tartanak megfelelőnek.

Aztán ott van az őszinteségi faktor. Mondjuk el a főnöknek/munkatársaknak, vagy ne? Ebből is elég sok gond adódhat, mert amennyiben kitálalunk, már nincs visszaút. Mivel ugyebár jellemzően az Autisták emberismerete egyenlő a nullával, vagy csak minimálisan több annál, ezért igen nehéz megállapítani, kiben bízhatunk meg, ez pedig oda vezet, hogy nem megfelelő személyekkel osztunk meg nem megfelelő dolgokat. Én is jártam már így, és onnantól ki voltam közösítve a volt munkahelyemen, és még jól jártam, mert volt, akit ezért kirúgtak. Persze burkoltan, mondvacsinált indokokkal, de kitették a szűrét. Szóval jól át kell gondolni.

Viszont, ha nem osztjuk meg, akkor ugye "normális" munkásként tekintenek ránk, ami pedig azzal járhat, hogy lustának, haszontalannak, esetleg munkakerülőnek, bolondnak és egyebeknek titulálnak. Azok, akik nem tudják, hogy Aspergeres vagyok, gyakran gondolnak futóbolondnak, főleg, ha még egy rosszabb napomon találkoznak velem, mikor kb egy 5 éves szintjén létezem...

Itt a dilemma másik része is. Mi a jobb, ha normálisként kezelnek, vagy ha fogyatékkal élőként? Én szeretem magam besorolatlan kategóriában tartani, persze olyan ugyebár nincs... Vagy úgy viselkednek veled, mint egy átlag polgárral, ugyanúgy elvárják tőled a túlórát, az extra feladatok elvégzését, a magas stressztűrő képességet, a részvétet minden csoportos tevékenységen stb, vagy úgy kezelnek, mint egy fogyatékost. Lehet, nem várnak tőled semmi pluszt, nem kell elmenned a kötelező programokra, elengedik a túlórákat,és közben pedig a hátad mögött beszélnek, kinéznek, távolság tartóan viselkednek, lekezelnek és ha épp olyan napja van a főnöknek, keres valami indokot, hogy az utadra bocsáthasson... Ha pedig nem is ennyire drasztikusan, de éreztetik veled, hogy kevesebb vagy náluk... Sajnos ez van.

Ebben is szerencsém van, mert bár igen, gyakran éreztetik velem, hogy sajnálnak, vagy kevesebb vagyok náluk (embere válogatja... a jó indulatúak, sajnálkoznak, a rossz indulatúak meg lekezelnek), de legalább elfogadnak. Nem jönnek oda hozzám minden nap csesztetni, elhívnak mindenhova, mégha tudják is, hogy nem megyek, és néhányan még magukkal egyenlőnek is tartanak (ami ritka, és becsülendő). A kirúgás, esetleg az, hogy alul teljesítenék, sosem került szóba, és néha a felettesem meg is dicsért, hogy nagyon jól végzem a munkám. Többre nem számítok, mert azért óvatosan a tudtomra adták, hogy nem nagy esélyeim vannak arra, hogy felfelé sétáljak a ranglétrán,  de a helyemen azért maradhatok...

 

Szóval, sajnos a mai Magyarország nem a legélhetőbb hely a nehézségekkel küzdők számára. Meg kell tanulni alkalmazkodni, vagy elvesztél. Én pedig még azok közé a szerencsések közé tartozom, akiknek minimálisan, de megy a beolvadás, ez pedig sokat javít az esélyeimen. Bár elmondhatnák, hogy azok, akik nem ennyire szerencsések, azok is elboldogulhatnak, megállhatnak a saját lábukon. Abban reménykedem, hogy egyszer ez az idő is eljön majd....

A bejegyzés trackback címe:

https://napiaspie.blog.hu/api/trackback/id/tr5214635942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.:Z:. 2019.02.26. 13:53:28

Érdekes ebbe belegondolni. Külföldön azért sok jó példa van, én is külföldön élek, est ahol dolgozom, ott rengeteg úgynevezett megváltozott munkaképességű ember dolgozik velünk együtt. Ez egy kisebb bevásárló központ, és például az éttermi rész rendező felelőse is Asperger szindrómás mint kiderült számomra, ezért dolgozik ebédidőben zajvédővel a fülén. Ő az, aki ellenőrzi, hogy minden rendben, és nagyon lelkesen dolgozik, segít terelni a sorban álló embereket, ellenőrzi az asztalok távolságát (hogy a bevásárló kocsikkal is zavartalan legyen a közlekedés), a jéggépeket, üdítő kutakat, jelzi ha újra kell tölteni bármit, hetente tart forgalomszámlálást. Bent a shopban szintén vannak megváltozott munkaképességűek, van, aki készletez, vannak, akik a raktárban dolgoznak, áru előkészítésen. A kerti szekción is dolgozik egy ember, ő a növényekért felel. A pék részlegen is egy pali, akinek az a feladata, hogy mindig minden fel legyen töltve és hivogatóan nézzen ki minden, ne legyenek össze vissza a kenyerek, ilyesmik. A lényeg az, hogy olyan feladatokra vesznek fel megváltozott munkaképességű embereket, amik valamilyen szinten monoton munkák, nincs bennük olyan tényező ami kizökkentené a dolgozót, nincsenek váratlan helyzetek, minden kiszámítható. A másik fontos dolog, hogy ezektől az emberektől és ezekben a munkakörökben nem várják el a multifunkcionalitást, mindenkinek egy két feladata van, és azt kell napi szinten megcsinálni. És még fontos, hogy itt senki nem gondol arra, hogy ezek alantas munkák. Engem biztos nem elégítene ki, ha az lenne a munkám, hogy három a polcokat és lecsippantom miből mennyi van, de ez egy olyan ingerszegény munkakör, aminek örül a srác, aki csinálja, ugyanúgy csapattag, fontos feladatot lát el, nem kap kevesebb fizetést. Itt nagyon odafigyelnek az egyenlőségre, ennek jegyében pl a takarító feladatokat mindig külsős cég kapja, hogy még véletlenül se forduljon elő hogy valaki wc-t kefél csakmert megváltozott munkaképességű. Magyarországon nem így megy, ott a cégek megpróbálnak minél kevesebb embert foglalkoztatni, ezért sok esetben előfordul, hogy valaki 2-3 ember munkáját végzi, nekem volt már, hogy az önéletrajzomból kitöröltem képzéseket, nehogy azt higgyék, hogy akkor én majd egy személyben leszek a HR-es, a marketinges, a grafikus, a tördelő, a nyomdász, a rendezvényszervező, az udvari bolond, és a belsőépítész... Egy fizetésért.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.02.27. 23:25:26

Furcsa. Ismerek két aspergerest a netről, akik biztosan azok, meg két-három olyat, akik a viselkedésük alapján azok lehetnek.
Közös jellemzőjük az önkritika és az empátia teljes hiánya. Ebből következően nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik is kisebbrendűségi komplexussal küzdene. Ahogy azt sem hiszem, hogy ennek ellenkezője csak kompenzáció részükről.

Awenhai 2019.02.28. 18:32:27

@Le a spammerekkel: Ne felejtsd el, hogy az autizmus, és az Asperger-szindróma egyaránt spektrumzavar, tehát aligha fogsz teljesen azonos aspergereseket találni. A bloggazda is mondta, hogy ő a szerencsésebbek közé tartozik, tehát akár még némely problémát meg is úszhatott.

Én simán el tudnék képzelni olyan aspergerest is (alighanem létezhet is ilyen), aki színeknek érzékeli az illatokat, és nehezen kommunikál mellé, ezt simán bevághatják aspergeresnek, vagy autistának, pedig az önértékelése akár helyes is lehet, csak megfogalmazni nem fogja tudni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.03.01. 00:47:57

@Awenhai: ebben lehet valami. Lehet, hogy túl sok pszichiátriai témájú irományt olvastam és már keverem a dolgokat. Mondjuk az aspergerest a pszichopatával. Bár az említett, netes ismerősökre akkor is igaz amit írtam. ;)

Leylandi 2019.03.01. 14:59:09

@Le a spammerekkel: "az önkritika és az empátia teljes hiánya" miatt ugyanúgy lehet pszicho, mint aspergeres, mindegyikre jellemző, hogy őket ért kritikára mindent elsöprő dührohammal válaszolnak, ahogy azt itt is láthattad korábbi posztokban. Bonyolult jellemzők alapján lehet csak szétválasztani őket, bár ha nem ragaszkodsz tudományos módszerekhez, mégis egyszerűen különbséget akarsz tenni, társadalmi helyzetük alapján megteheted: az aspergeres általábanvéve sikertelen, éretlennek tűnő, támogatásra szoruló ember (ettől még lehet mondjuk tudós, de inkább az általános életvitelében balfék), míg a pszichopata valszeg valami törtető, sikeres vezető/vállalkozó/bűnöző, aki fék nélkül gázol át másokon, mint a tank.
Előbbi az átlagnál nehezebben érvényesíti akaratát, míg utóbbinak ez könnyen sikerül, sokszor kerekedik fölül másokon, néha éppcsak a törvény keretein belül (üzleti tárgyalás) vagy éppen túl (sorozatgyilkos).
süti beállítások módosítása